Nem harap a doki bácsi

2011.05.19. 21:03

     Kedden elérkezett a nap, hogy Coopert először vigyük állatorvoshoz. Nyakörv a nyakra, póráz felcsatol, papírok zsebbe, kutya ölbe és be a kocsiba. Közel az állatorvos, csak pár percet kellett kibírnia a kocsiban a kutyusnak. Egyet-kettőt nyüszített odafele, általában akkor, amikor épp egy körforgalmon hajtottunk keresztül és a centrifugális erőnek (ha fizika órás emlékeim nem csalnak) köszönhetően Cooper elveszítette egyensúlyát. 

 

Odaérve bementünk a váróba, a kutyát letettem a földre és meglepődve tapasztaltam, hogy milyen ügyesen szaglászik körbe-körbe, miközben én fogtam a pórázát. Otthon eddig nem igazán tűrte el a kertben a pórázt. Biztos az új hely, az új szagok miatt nem volt most ideje ezzel foglalkozni. Kint a váró előtt is sétáltunk picit, amíg be nem hívtak minket. A rendelőben a kezdeti megilletődöttség után (amikor előkerült pár falat finom tápocska az asztalra) Cooper teljesen lazán viselte az általános vizsgálatokat. Második oltását még nem kapta meg - pénteken kell visszamennünk amiatt - de megkapta 4. féreghajtóját és egy kis kullancs- és bolhariasztó folyadékot.

Cooper teljesen egészséges, a kis hátsó lábas csámpaságát állítólag majd kinövi, kölyök kajlaságnak mondta az állatorvos, de azért majd figyelni fogják.

A hazafele út izgalmasabb volt Cooper számára, rájött ugyanis, hogy jó dolog kidugni az orrát a picit lehúzott kocsiablakon. Ez annyira lefoglalta, hogy egy hangja sem volt a haza úton.

 

 

 

     Időközben elkezdtünk otthon alap dolgokat tanulni klikkerrel. Már egészen jól megy az ülés és fekvés kézjelre, de most már hanggal is kiegészítjük a kézjelet. Gyakoroljuk a behívást is, aztán mindenféle egyszerű és változatos trükköcske következik majd a komolyabb engedelmességi gyakorlatok előtt. Reggel és este etetési időben, kajálás előtt gyakorolunk, mert akkor a hasa miatt motivált és elég éber is. Reggeli és vacsi előtt általában én, munkából hazaérve pedig Gergő klikkerezik Cooper-el. Csak rövid időket töltünk gyakorlással, mert ugyebár egy 8 hetes kutya figyelmét elég nehéz sokáig lekötni egyetlen dologgal. Mivel Gergő hamarabb végez munkahelyén, mire én hazaérek a munkából, ő éppen gyakorol a kutyussal és olyankor csendben figyelem őket messziről, nehogy megzavarjam Cooper koncentrációját.

 

Kezdi már érteni a klikker lényegét Cooper és egyre figyelmesebb is a gyakorlások közben. 8 hetes kutyus lévén azért még hamar elkalandozik a figyelme, de én büszke vagyok rá már most. Jó tanítvány!

A bejegyzés trackback címe:

https://cooper-border.blog.hu/api/trackback/id/tr372917768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangó09 2014.11.11. 13:37:25

Szia!
Most találtam rá a blogra, és nagyon megörültem neki. Mi is kicsit több mint 1 hete lettünk büszke Border Collie tulajdonosok.
Túl vagyunk az első oltáson, 17-én megyünk a következőre. Azonban a doktor bácsi azt mondta nekünk, hogy még 5 hétig (amíg meg nem kapja a 4. oltást) ne vigyük ki, és ne érintkezzen más kutyákkal, kutyatulajdonosokkal.
Megmondom őszintén, hogy nyilván első a kutya (Mangó) biztonsága és egészsége, de nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne neki (gondolok itt legfőképpen a túltengő energiájára és a szocializálódásra), hogy még több mint egy hónapot várunk a sétákkal.
Neked mi a véleményed, tapasztalatod? Olvastam, hogy ti is sokkal korábban kivittétek Coopert.
Köszönöm a választ előre is! És gratulálok ehhez a csodálatos kutyához! :)
Üdv: Réka

Nycolette 2014.11.12. 21:20:12

@Mangó09: Szia!

Először is örülök, hogy ránk találtál! Én amondó vagyok/voltam ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hogy persze ne vigyük azért rögtön ki a kutyust az első napon az utcára sétálni, mikor megérkezik hozzánk, de azért az állatorvos utasításait is picit túlzásnak tartom. Valahol a kettő között van a jó megoldás. Szerintem kiviheted hamarabb is Mangót az utcára, de inkább olyan közegbe, ahol nem nagyon járnak más kutyák. Ha netán sétáltok vele az utcán az 5 hét lejárta előtt, akkor meg arra figyelj, hogy lehetőleg kerüld el, hogy mindent megszagoljon, amit a földön talál és, ha kutya van a közelben, akkor ne szaglásszanak még össze, sőt inkább kerüld ki őket. És persze mindig csak kis időkre vidd ki, mert a sok inger úgyis hamar lefárasztja még az agyát. Én ezekre figyeltem anno Coopernél, mert ugye mi sem vártuk meg ezt a kötelező szobafogságot. Mondjuk ő eleve egy lovardában született és cseperedett, amíg el nem hoztuk, ami nem éppen steril környezet, úgyhogy az ő immunrendszere valószínűleg erősebb volt egy átlagos kutyusénál.
Ennyit tudok így hirtelen javasolni, remélem valamit segítettem azért.
(Ja és hamarosan írok azért ide új bejegyzést, csak hát, ha elolvastad a blogot, akkor tudod, hogy van egy 14 hónapos kisfiam, aki mellett igen kevés idő marad írogatni, de azért igyekszem majd. :-) )

Niki

Mangó09 2014.11.13. 11:23:31

Köszönöm a gyors választ! Sajnos még nem jutottam el a legfrissebb bejegyzésekig, így nem tudtam, hogy újabb taggal bővült a családotok, de gratulálok a kisfiatokhoz :)
Én is úgy gondolom, hogy erős túlzás, amit az orvosunk mondott, az pedig a dolog másik része, hogy ahány állatorvos, annyiféle tanács....
A neten is sok mindent lehet olvasni erről a témáról, de az ilyen "gyakori kérdések" dologban nem nagyon hiszek, ezért is fordultam hozzád, egy tapasztalt emberhez, akitől érdemes tanácsot kérni.
A másik kulcskérdés nálunk jelenleg a Kiltix nyakörv. Sajnos lehet összeszedtünk pár bolhát, és a családban más kutyák már viselnek ilyen nyakörvet, nagyon bevált, azonban erről is mindenkitől mást hallok. Az állatklinikán közölték, hogy csak 4 hónapos kortól lehet, míg a tájékoztatóján az szerepel, hogy nyugodtan fel lehet adni 7 hetes korban is. Annyit olvastam róla, hogy allergiás reakciókat válthat ki, ha korán feladjuk rá...de ezt is kicsit túlzásnak tartom.
Egyébként pont tegnap voltunk 8 hetesek, próbálom neki tanítgatni az alapokat, hogy már kiskorában megtanuljon fegyelmezetten viselkedni, és később könnyebb dolgunk legyen a komolyabb parancsoknál. Vettem klikkert, és bevált, reméljük szépen haladunk tovább. Az ül vezényszóra már engedelmeskedünk :)
Még egyszer köszönöm, hogy ilyen hamar reagáltál, így is hogy már elfoglalt anyuka vagy, és bízom benne, hogy nem teher számodra, hogy a kérdéseimmel bombázlak. Nagyon fontos, hogy megfelelően és következetesen neveljük Mangót, ezért még lehet pár kérdésben kikérem a véleményed és néhány tanácsot is a tanításával kapcsolatban.
Szép napot neked!
Üdv: Réka
süti beállítások módosítása