Vitorláztunk
2012.07.02. 23:25
Vasárnap egészen új élményben volt részünk Cooperrel. A nap nem indult valami jónak, borzasztóan meleg volt, szenvedtem, mert sejtettem, hogy kb. egész nap bent kell lennem a házban, hogy ne kapjak hőgutát odakint. Néha-néha kimentem pár perce ránézni a kutyira, hogy hogyan is viseli ezt a jó kis nyári időjárást. Egyik ilyen alkalommal, amikor Cooper éppen a garázsban a két kocsi között fekve próbált túlélni, kapva kaptam az alkalmon és levágtam gyorsan a mancsairól megint a szőrt. Délután megbeszéltük Zsuzsival (volt középiskolai osztálytársam, aki szintén Siófokon lakik), hogy este elmegyünk egyet a partra sétálni a kutyával együtt, aztán közben dumálunk egy kicsit. Fél 6 körül csörög a telefonom, Zsuzsi hív, nem volna-e kedvem Cooperrel együtt inkább vitorlázni egyet? Mondom: De, hogyne volna! :-) Soha nem vitorláztunk a kutyival, őszintén szólva kicsit tartottam tőle (ennek ellenére nem gondolkodtam sokat a válaszon), hogy esetleg félni fog vagy nem akar felmenni majd a hajóra meg ilyenek. Gyorsan összepakoltuk a legfontosabb cuccokat, aztán 20 perc múlva mentünk is kocsival felvenni Zsuzsit és irány Balatonföldvár.
Útközben Cooper sikeresen (Zsuzsi szavaival élve) "színeset ásított" a kocsiban. Nem tudom mi lelte, pedig már vagy fél éve nem csinált ilyet, de korábban volt egy ilyen rövidebb időszaka. Lehet a nagy meleg is közrejátszott vagy kicsit gyorsabban vettem be a kanyarokat, nem tudom. A kikötőben már várt minket Zsuzsi barátja, Gergő (igen, ő is Gergő :-) ). Az első gondolatom az volt, hogy hogy fogjuk mi felrakni Coopert a hajóra, ugyanis az orránál rács van, nem tud átugrani vagy valami pallón átsétálni rá a kutya. Na de nem szórakoztunk sokat a dologgal, megfogtam Coopert, Gergő meg a hajóról átvette a kezemből. Azért elég nehéz tud lenni ilyenkor ez a kutya a maga 20 kilójával. :-) Először kikötöttem a pórázzal a hajó korlátjához, nehogy vízbe ugorhatnékja támadjon, amíg kifelé megyünk a kikötőből. Megbeszéltük, hogy kezdésnek lehorgonyzunk és fürdünk egyet a Balcsiban valahol a parthoz közelebb, ahol leér a lábunk. A következő gondolat, ami átfutott az agyamon: ha Cooper bele is megy valahogy a vízbe, hogyan fog visszamenni a hajóra? Csak egy kis létra van rajta, amit egy kutya nem tud használni (még egy szuperokos border collie sem) és semmi más nincs a hajón, amibe megkapaszkodhatna. Nem baj, mondom, majd megfogom a vízben néha, hogy pihenhessen picit, aztán majd visszaemeljük valahogy.
Gergő bele is ment a vízbe, addigra Cooper már majd kiugrott a bőréből, annyira bele akart ő is menni. Nem gondolkodott sokat, fogta magát és egy fejessel belevetette magát a vízbe, de hát szegénykém szreintem arra nem gondolt, hogy a feje is víz alá fog kerülni vízbe érkezéskor és picit megszeppent. No de aztán rögtön elkezdett úszni, kőrözött boldogan. Közben gyorsan belementem én is a vízbe. Sosem úsztunk még Cooperrel együtt, leírhatatlan élmény volt! Ahogy ott körözött körülöttem meg odajött hozzám... :-) Amikor már láttam, hogy kicsit fárad vagy a visszamászási útvonalat kereste volna, elkaptam gyorsan a hasa alatt és tartottam kicsit, hogy hadd pihenjen. A második alkalommal már rájött, hogy olyankor nem kell kapálóznia a lábával és teljesen rám bízta magát. :-) Amikor Zsuzsi Gergője elkezdett úszni, Cooper rögtön a nyomában volt, még versenyeztek is egyet. Szabályosan látszott a kutyán, hogy benne van a verseny szellem, még oldalra is kinézett Gergőre, amikor egymás mellett úsztak. Nagy pancsikolás után aztán úgy raktuk vissza Coopert a hajóra, hogy visszamásztam a fedélzetre, Gergő meg a vízből kiemelte a kutyát, mi meg Zsuzsi ketten a fedélzetről emeltük be a hajóba. Utána már nem raktam vissza rá a pórázt, járt-kelt a fedélzeten jókedvűen. De visszaugrani már nem mert újra a vízbe, szerintem a víz alá merüléstől félt, de nem is baj. Pedig látszott rajta, hogy menne vissza még a vízbe. A fürdés után vitorlát bontottunk és elmentünk vitorlázni egyet Tihany irányába. Szél az nem volt valami sok, de azért szépen lassan haladtuk befelé a Balatonban. Cooper végig izgett-mozgott, nézelődött, mindenkit agyon nyalt és puszilgatott, nem nagyon tudott megülni egy percre sem a seggén. :-) Láthatóan nem volt benne semmi félelem.
Izgatott lett minden egyes alkalommal, amikor halat látott kiugrani a vízből, rögtön előjött belőle a "most azonnal elkapnálak, ha én is a vízben lennék" viselkedés. A hajóról végignéztük, ahogy lemegy a nap és közben kifelé tartottunk már a kikötő felé. Amikor lebontottuk a vitorlát és elindítottuk a motort, kutyuskám természetesen valami rendkívül fenyegető ellenségnek tartva azt, jól megugatta. Aztán viszonylag hamar sikerült megértetni vele, hogy semmi értelme annak, ha megállás nélkül "magyaráz" a hajó motorjának.
Mennyivel jobb program ez, mint foci EB döntőt nézni, nem? :-) És akkor pár kép gyorsan:
Távolba merengő...
Épp egy kis pihenő közben.
Az "úgy belemennék a vízbe, de picit azért félek alámerülni még egyszer" viselkedés
Pancsolás után...
A mindig felemás fülű Cooper :-)
Indulás a túlpart felé...
Öleb kutya kép No. 1.
Ő is Gergő, biztos azért szerethette ennyire... :-)
Öleb kutya kép No. 2.
Itt már vitorlát bontottunk és visszafele hajóztunk a kikötőbe. Cooper rögtön ki is próbálta milyen érzés a vitorlán mászkálni.
Még egyszer köszönet a rendkívüli élményért Zsuzsinak és Gergőnek, akik nélkül ez az esemény nem jöhetett volna létre! :-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek