Gondolom mindenki tapasztalta vagy legalább az ablakon kinézve már látta, esetleg mondta neki a szomszéd vagy egy barát, netán az újságban olvasta :-), hogy odakint bizony már egy hete szép fehér minden. De nem ám azért, mert felborult egy porcukorszállító kamionflotta az autópályán, hanem bizony azért, kedves gyerekek, mert leesett az első rendes mennyiségű hó. :D Úgyhogy, ha eddig valaki még nem tette volna meg, fogja szépen a szánkóját, vegye fel a sapkát, sálat, kesztyűt, nagykabátot, jéger alsót és irány kifele a hóra! Ezt csak amolyan ajánlás jelleggel mondom, mert jó móka. :-)

     Követve a fenti utasításomat (akarom mondani ajánlásomat), hogy azért mégiscsak jó példát szolgáltassak a szánkózós társadalomnak, ha már egyszer utasítgatok itten mindenkit, én is nekiindultam a nagy fehérségnek rögtön az első alkalommal, amint leesett ez a bizonyos hó. Hű társaim, Cooper (mert hát miért írnék olyan bejegyzést ugyebár, aminek ő ne lenne szereplője) és Gergő is elkísért első szánkós-kutyás, vagy inkább kutyás-szánkós utamra.

      Csak poénnak indult az egész, de nyakörv helyett hámot raktunk Cooperre, hogy majd befogjuk a szánkó elé. Ez meg is történt és a kutya boldogan indult neki a nagyvilágnak az őt követő üres szánkóval. Aztán felpattantam a szánkóra, Gergő megfogta a kötelét és segítve a kutyának elkezdett engem futva húzni Cooperrel együtt. Amikor megvolt a lendület, szép óvatosan elengedte a kötelet és futott tovább a kutya mellett, aki immár egyedül húzott engem az utcánkban. Csak az volt a bökkenő, hogy Cooper szupergyors tempójának és (most tapasztalt) hatalmas erejének köszönhetően simán lefutotta Gergőt úgy, hogy ő közben még engem is húzott a szánkón. Mondhatjuk úgyis, hogy az ember vs. kutya szánkóval versenyben minden alkalommal elég nagy fölénnyel Cooper győzött. :D

      Iszonyat, hogy mennyire élvezte Cooper és imádta, hogy ilyen fontos feladata van, hogy engem húzzon. Persze csak rövid etapokat, mondhatni sprinteket húzott, mert hát mégiscsak fiatal kutya még, ráadásul mindössze kb. 20 kg. Azóta minden nap szánkózunk munka után, az utcában és a környéken már mindenki mosolyog, amikor meglátnak minket és fejüket utánunk fordítva lesik, amikor Cooper éppen sprintel. Szánkón ülve roppant élvezetes a dolog, még egy magamfajta 27 éves nőnek is. :) Az egyedüli veszély ebben a sportban (ha ezt lehet annak nevezni), amikor éppen a Cooper által mindennél és mindenkinél jobban gyűlölt, tőlünk 3 teleknyire lévő, Gergő által Joker névre keresztelt, borzasztóan idegesítő hangon ugató, idegbeteg kutya mellett haladunk el. Ha ilyenkor Cooper éppen engem húz Gergő segítsége nélkül, akkor többnyire szánkóval a ház előtti hókupacba fúródva végzem, de mindenki megnyugtatására mondom: Eddig még nem esett bajom! :) A dolog magyarázata az, hogy Cooper - megfeledkezve arról, hogy éppen engem húz - lendületéből nem veszítve fordul be ilyenkor az ugató kutya kerítéséhez, hogy ő is visszabeszéljen a morcos Jokernek és megmutassa, hogy ő a jobb fej, mert ő a kerítés másik oldalán van.

       Nos hát röviden ennyi a szánkózásos sztori. Ameddig még lehet és amikor csak van időnk, kimegyünk vele, hogy kiélhesse - nem tudom honnan eredő - szánhúzó ösztöneit. Egy a probléma csak: kezd latyakossá válni az utcákon a hó, sok helyen már kilátszik az aszfalt, hála a megkésett siófoki hóeltakarításnak. Mennyivel jobb volt egészen 2 nappal ezelőttig, amíg nem takarították a mellékutcákat hókotróval meg homokszórással. :-( Mi lesz most így Cooper kutyával?! Új szánkópálya után kell néznünk! :D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.