Izgalmasra sikerült a szombati első igazi túránk Cooper-el Balatonendréden. Igen, ismét oda mentünk és fogunk is még sokat a jövőben, hiszen az egész környező erdőt be akarjuk alaposan járni majd. Mikor szombaton kicsivel dél előtt nekiindultunk a túrának, először alaposan felszerelkeztünk esőkabáttal, esélyes volt ugyanis, hogy kisebb eső lesz. Na ja, de nem gondoltuk, hogy ekkora és ilyen sokáig fog tartani. :-)

    Már eleve jól indult a túra, hiszen a kiindulási pont felé kocsikázás közben hatalmas zivatar lett egyik pillanatról a másikra. Nem is hagytuk el rögtön a kocsit, amikor odaértünk, megvártuk, míg alább hagy az eső hatalmas lelkesedése, hogy megijeszt minket. De minket holmi kis zivatar nem tántorít el, ha egyszer már elterveztük, hogy túrázunk! És reméltük Coopert sem. Na amint lecsendesedett az eső, indulás az erdő felé. Mondanom sem kell, két perc múlva ismét elkezdett csöpörögni, majd folyamatosan felváltva csöpögött és erősebben esett az eső. Nekünk volt esőkabátunk, szegény Coopert viszont csak a dupla rétegű szőrzete védte, de abszolút nem érdekelte, hogy csurom vizes. Még arra sem volt hajlandó, hogy egy nagyobb esőhullámnál beálljon velünk egy fa alá, hogy ne ázzon annyira. Boldogan ugrált és játszott volna folyamataosan a labdájával. Hát nem hiába, a nyájat akkor is őrizni kell egy border collie-nak, ha zuhog az eső. Benne van a vérében a kis lököttnek. Cooper egyenesen élvezte a sok sarat és a hatalmas pocsolyákat...egyet sem lehetett kihagyni természetesen, hogy ne pancsoljon bennük. Rég láttuk már ilyen koszosnak. :-)

     Aztán nagyjából 1-1,5 óra gyaloglás után elállt az eső... Kisütött a nap és kb. 10 fokkal melegebb lett, holott előtte 14-15 fok volt. Végre visszarakhattuk az esőkabátokat a hátizsákba és meg is álltunk egy kis pihenőre, megetettük, megitattuk a kutyit és indulás tovább.

    Na nem tartott sokáig az örömünk a szikrázó napsütésben. Besötétedett az ég Balatonendréd falucska fölött a távolban a fák mögött, de valami olyan rémisztő módon, hogy rögtön gondolkodás nélkül megfordultunk és irány visszafele, hátha csak a vihar széle kap el minket. Szaporábbra vettük a sétát, főleg, amikor jött a vihar szele. Elég félelmetes volt. Az esőkabátot persze azonnal visszavettük felkészülve a csúnya jövőre. :-) Próbáltunk keresni valami rövidített utat visszafelé az erdőben, de (még nem is mondtam a lényeget) hát miért is lett volna nálunk térkép ugyebár? :-) Hát zsákutcába meg elkerített magánerdőbe ütköztünk az egyik próbálkozás alkalmával, így nyomás vissza az eredeti útra. Közben csendesedett a szél és nagy szerencsénkre az égiek kegyesek voltak hozzánk, mert a vihar elment mögöttünk valahogy.

    Meg is álltunk egy rövidnek tervezett pihenőre, itatás meg stb., ám kénytelenek voltunk hosszabbra nyújtani a pihit, Cooper ugyanis abban a pillanatban, hogy végzett az ivással, elfeküdt és elaludt. Mi is követtük példáját és kb. 20 percet pihengettünk a fűben mellette. a hazafele út már nyugis és száraz volt. Ami az esőt illeti legalábbis. A talaj ugyanis természetesen tiszta sár volt még. Több mint 3 órát voltunk kint az erdőben és mire visszaértünk a kocsihoz, Cooper teljesen megszáradt. Persze az utolsó pár méteren azért muszáj volt még belemennie egy óriás pocsolyába. Hurrá!

     Kalandos túra volt, de mindhárman jól éreztük magunkat. Cooper lepkéket kergetett és pancsolt meg sarat dagasztott és úgy viselkedett mint, ahogy azt egy kutyának kell a szabadban, ahol jól érzi magát. Mi meg boldogan néztük imádott kutyánkat, ahogy láthatóan élvezte az egészet. Maradandó élmény volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.