Ismét agility versenyen jártunk Cooperrel, immár második alkalommal, de ez most egy kis családias hangulatú házi verseny volt, szintén Veszprémben, ahol a II. Veszprémvölgyi Kupa is volt a múlt hónapban. De!!! Most nem szakadt az eső, mint az elmúlt három alkalommal, mikor Veszprémben jártunk. :D Szinte már furcsa is volt.

     A verseny előtt három nappal még vívódtam, hogy menjek-e, mivel a siófoki csapatból csak én értem rá aznap, így zsenge kis kezdőként teljesen egyedül kellett volna mennem, ha bevállalom. És hát bevállaltam. Már csak a gyakorlás kedvéért is, meg hát nekem is kell egy kis kikapcsolódás néha Álmos babám mellett.

      Vasárnap reggel csodaszép időre ébredtünk és ez alkalommal sikerült a kisfiam előtt felkelnem, hogy befejezzem az előző este már megkezdett készülődést. Miután átadtam Álmost a maminak megőrzésre, egyedül (vagyis Cooperrel együtt, de Gergő nélkül) indultam most útnak a kocsival és hát jó korán odaértem a helyszínre, úgyhogy segítettem kordont állítani meg pályát építeni. Mivel ez egy házi verseny volt, így a nevezéseket a helyszínen kellett leadni, ami versenyszámonként egy tábla csoki volt (külön kérés szerint nem olvadt állapotban :-) ). Cooperrel a kezdő jumping, a haladó agility és a gambling, vagyis a pontgyűjtő futamokba neveztünk. Egyedül a kúszó versenyen nem vettünk részt, de majd legközelebb!

      No. Ez is megvolt! :-) Elsőként szeretném megjegyezni, hogy nagyon büszke vagyok Cooperre, magamra és az egész Funnylity Team-re (mert lett csapatnevünk is ám!) is, hogy ilyen ügyesek voltunk. Igaz ez nem feltétlenül az eredményeinkben mutatkozott meg :-p, de erről majd kicsit később, csak szépen sorban.

         Kedves drága kisfiam tett róla szombat reggel, hogy legyen elég időnk összekészülődni és időben odaérni a versenyre Veszprémbe, ugyanis negyed 6-kor már kukorékolt és kérte a reggelijét, úgyhogy nem kellett ébresztőórára kelnünk. Gyors etetés után rögtön vissza is aludt, mi meg nekiálltunk pakolászni, gyors reggeli, aztán valamikor háromnegyed 7 körül indultunk el, ha jól emlékszem. Az ég felhősödött, az eső is csepergett, aztán nemsokkal azután, hogy útra keltünk, el is kezdett úgy rendesen szakadni. De úgy tényleg rendesen. Gyors pillantás okostelefonon az időképre: hát ez nem is fog még elállni egy jó darabig, sőt, éppen Veszprém felett tombol a legjobban. Pedig én úgy készültem, hogy 30 fok meleg lesz és meg fogunk tikkadni, ehelyett 16 fok volt, zuhogó eső, villámlás és stb.

       Rég volt már, hogy utoljára jelentkeztem, de hát a gyerek az első, blog bejegyzést írni meg gyakorlatilag már ritkaságnak számít. Viszonylag kevésszer akad ugyanis pár "felesleges és nem tudok mit csinálni" órám, hogy leüljek a gép elé sztorizni egyet. Na de ennyit a kifogásokról, mert Álmos baba nem szokott túl hosszú ideig aludni. Ezekben a percekben ugyanis épp édesdeden alussza ebéd utáni álmát és remélem ez így is marad legalább addig, míg a bejegyzés végére nem érek.

     Ott kezdeném, hogy végre kitavaszodott! :) Minden csupa pitypang. Nagy szerencsémre, mert így legalább nem kell drága, extra bio, csakis természetes alapanyagokból készült, növényi festéket vennem, ha Cooper kutyám szőrét fel akarnám dobni egy kis színnel. Csak dobok neki pár frizbit, vagy ugratok vele pár akadályt egy pitypang mező közepén és máris csodaszép sárgák lesznek a lábai. Teljesen ingyen! Viccet félre téve, tényleg vannak még versenyek is (láttam a tévében...) abból, hogy ki tudja szebben és kreatívabban befestenie a kutyája szőrét ezer meg ezer féle színnel, hogy az például kaméleonnak vagy éppen tehénnek tűnjön. Komoly! :)

       Nem is tudom már pontosan, hogy mikor, talán még tavaly év végén került szóba, hogy lesz egy nem hivatalos agility verseny május 24-én Veszprémben, ahol lesz kezdő kategória is és jelentkezni kéne. A bátorsággyűjtés és jelentkezés pillanata részemről egészen március 24-ig váratott magára.

      Nos, mint azt tudjátok (vagy nem tudjátok) augusztus 22-én megérkezett hozzánk családunk új tagja, Álmos baba. Csodaszép, igazi erős férfikezdemény, csak hát ugye mint minden nagy macsó, ő is igencsak igényli a női figyelmet és gondoskodást. Egészen pontosan rám van szüksége a nap nagy részében (ami egy csecsemőnél persze természetes), ezért van most ez a nagy lemaradás itt a blog írásban. Szépen lassan azért pótolgatok, mert azért történtek/történnek dolgok nálunk kutyafronton is.

      Ami most a legaktuálisabb - ezért ezzel kezdeném - hogy 2 hete elkezdtünk mi is eljárni agilityzni Tonic és Gin gazdájának, Rékának a pályájára ide az utcánk végébe.

     Volt megint egy Sió parti kiruccanásunk kábé két és fél hete, ahova most vittem fényképezőt is meg frizbit is, szóval adott volt a helyzet, hogy csináljunk pár képet is. Dobáltunk botot, frizbiztünk egy kicsit és végignéztük Gergő edzését is.

      Irigylem azért ezt a kutyát, elég szerencsés a kutyatársadalom tagjai között, hogy ilyen könnyen vízpart közelbe kerülhet. És ami a legjobb az egészben, hogy mindezt teljesen legálisan! A Balaton ugyanis az ebek számára totálisan tabu ugyebár, hála a ... nem is tudom ki találta ezt ki amúgy... na mindegy! Ha már egyszer itt van nekünk a Sió és még víz is van benne (mert gyakorlatilag egy évig csak kiszáradt pocsolyaként funkcionált), akkor miért ne használnánk?

      Nagyjából fél éves volt Cooper, mikor egyszer már járt a tanyán Bátonyterenyén. Ha jól emlékszem, akkor ráadásul még sátoroztunk is, szóval azért még nem volt ilyen egyszerű ez az "egész nap szabadon levősdi" egy vadidegen óriási területen. Azóta eltelt kb. másfél év és most újra itt volt az alkalom, hogy Cooperrel együtt elkísérjük Gergőt a tavaszi kungfu edzőtáborba.

    Kicsit körülményesen indult a dolog, ugyanis én Siófokon voltam, Gergő meg Budapesten már jópár napja a sulija miatt, így nekem kellett egyedül elindulni innen a messzi Balatontól Budapestre, hogy felvegyem ott az uramat és együtt mehessünk tovább Nógrád megyébe. Mindezt persze imádott Cooper kutyánkkal, aki azért nem gyakran tette meg eddigi életében a Siófok-Budapest-Bátonyterenye útvonalat. Korán indultunk, hogy még a reggeli dugó előtt felérjünk Pestre. 6 előtt kicsivel mentem ki az udvarra, hogy bepakoljam a kocsiba a cuccokat meg az én kis útitársamat, aki hunyorgó szemekkel, álmosan üdvözölt engem reggel. Nem igazán értette ezt a nagy felhajtást szinte még hajnalban, de viszonylag hamar észhez tért és ugrott is be a kocsiba, úgyhogy 6 előtt pár perccel már sikerült is útnak indulni.

      Imádunk a Balaton mellett lakni! Egy border collie-val a családban pedig nem is árt, ha van a közelben valami jó kis pancsoló hely. Szerencsére nekünk itt a Balcsi, bár sajnos azt csak a nyári szezon előtt tudjuk kutyás fürdésre használni. Hozzáteszem azért, hogy már akkor is illegálisan (köszönhetően annak, hogy mindenhol tilos már csak a strand közelébe is vinni a kutyát), de ezt ne mondjátok el senkinek! :-) Április második felében azért még nem tolongtak túl sokan a strandokon és szigorú ellenőrzések sincsenek még ezügyben, úgyhogy fittyet hányva mindenre, Coopert is vittük magunkkal Zamárdiba, Gergő első "gyakorlati szörf órájára". Szerintem nem teljesen normálisak a srácok, hogy a 15 fokos vízben szörfözgetnek, de állítólag kellemes volt már a víz.

      Nem sok hóval találkoztunk a legutóbbi bejegyzésünk óta, de csodák csodájára (és már egyáltalán nem örömünkre) március végén még visszalátogatott Siófokra is a tél, hogy erőlködjön még egy utolsót húsvét előtt. Na de legalább Cooper élvezte ezt a 2 napos tavaszi hóesést.

     A következő képek egy reggeli hólapátolás közben készültek még munkába indulás előtt, úgyhogy kellőképpen friss és kipihent volt a kutty az őrültködéshez. Reggelente (és a képen is éppen) a madarakkal viaskodik a drága, ha épp fel van pörögve és nincs más elfoglaltsága. Mint ahogy az az alábbi képen is látszik, nagyon rossz szemmel nézi, ha az Ő területén belül aranyos kis csiripelő madarak ücsörögnek az Ő fáin. Rosszallását pedig ugrálva ugatással mutatja ki. Mivel most mi is kint voltunk vele reggel, egy kicsit produkálta is magát... őrület... :) Ugyanilyen intenzitással ugrál a hulló hópelyhek után is, de azokat ráadásul még be is akarja kapni repülés közben.

      Mi tagadás, nem sok hó hullott még az idei télen. Cooper nagy bánatára, ugyanis ő imádja a havat. Itt Siófokon meg aztán tényleg nem sokszor fehéredett még be a táj. Szánkózni is csak egyszer volt alkalmunk eddig a kutyuval, mert ha esett is egy kis hó, az pár óra vagy fél nap múlva elolvadt az utcákról, így ezt a kutyás szánkózásos szórakozásunkat eddig még nem nagyon tudtuk gyakorolni.

      Azt tudni kell Cooperről, hogy tényleg nagyon odavan a hóért. Főleg azt imádja, ha ugrálhat a neki dobált hógolyók vagy a lábbal rúgdosott hó után. Ha pedig a kedves gazdik megunják ezt a mókát, előfordul, hogy ő feltalálja magát és saját szórakoztatására az éppen hulló hópelyheket kezdi el lekesen kergetni és bekapni, mielőtt azok földet érnének.

      Persze a trükknek ez még csak amolyan kezdő fázisa, de innentől kezdve ezt aztán már lehet cifrázni meg bonyolítani, miután jól berögzült Cooper fejecskéjébe. Ez a trükk, ami külhonban "rebound"-ként vagy "vault"-ként ismeretes, szuper látványeleme a frizbi kűröknek a versenyeken. A lényege pedig az, hogy a kutya a testedről elrugaszkodva kapja el a frizbit a levegőben. Nos hát a dobbantásnak (én maradnék ennél az egyszerű jómagyar kifejezésnél) rengeteg fajtája van, amelyek közül én a videón látható formációt tanítottam meg elsőként Coopernek, vagyis azt, hogy a csípőmről (vagyis kábé onnan) rugaszkodjon el.

     A videót most jó gyorsan vágtam össze a pár órával ezelőtt készült videókból, hogy gyorsan megoszthassam a néppel az új tudományunkat. Nem olyan jó minőségű, kicsit sötét, de azért látszik a lényeg. Kellemetlen, hogy mire munkából hazaérek, már csak bent a házban tudok videót készíteni, mert - hála a télnek - kint addigra már besötétedik és idebent sem elég jók a fényviszonyok.

    A videó második felében látható trükköket is csak pár napja tanultuk meg, de nagyon ügyi a kutty. Na de inkább lessétek meg a videót, ami alá egy nagyon ideillő zenét választottunk Gergővel. A szám címe az alkalomhoz illően: Bounce and rebound... :-)

     Így pótlás gyanánt írnék egy egészen kicsit arról a kutyás sportról, amiben szerintem jobban el fogunk mélyülni Cooperrel, hiszen úgy tűnik egészen passzol az egyéniségéhez és az adottságaihoz. Meg mert nekem is nagyon bejön... Ez pedig a korongozás. Egész nyáron sokat frizbiztünk, Cooper is és én is tanulgatunk folyamatosan most is, hogy aztán jövőre akár versenyen is elindulhassunk kezdő freestyle kategóriában. A legtöbbet az udvarban dobálunk, bár ez sokszor csak amolyan mókázás, de az utóbbi időben elkezdtünk konkrét trükköket, mozdulatokat, dobásokat gyakorolni. Szép flip-et ugrik már és a "butterfly" dobást is el tudja kapni az esetek egész nagy százalékában. Ezt a két trükköt amúgy kifejezetten imádja. Szinte látszik rajta, hogy mondaná: "Még egy ilyet! Még egy ilyet! Dobj még egy ilyet, légyszi!" :-) Az a feszült figyelem és koncentráció, mielőtt dobom neki a "pillangót" vagy a flip-et... cuki nagyon!

    Elkezdtük tanulni a testről elrugaszkodásokat. Hátra már fel tud ugrani, de egyenlőre még inkább az egyensúlyozást gyakorolgatjuk, mert van mit fejlődni ezen a téren. Meg hát Cooper mégsem az a 15 kilós kis szuka, akit minden nehézség nélkül meg tudsz tartani a hátadon vagy éppen háton fekve a talpadon és mondjuk meg sem érzed, ahogy elrugaszkodik rólad egy-egy ilyen trükknél. Ő egy 21 kilós, fajtáján belül igencsak nagynak számító és kicsit még kajla kanocska, szóval az én nem egészen 50 kilómnak sem árt az izmosodás, nehogy baleset legyen a vége.

     Igen, tudom! Ezer éve nem írtam semmit, de ígérem most pár nap alatt megpróbálom a lehetetlent, és gyorsan összefoglalom, ami a legutóbbi jelentkezésem óta történt velünk. Kezdeném is talán a legérdekesebbel, a tereléssel.

      Szeptember első és utolsó vasárnapján két terelő szemináriumon vettünk részt Cooperrel Nyimben, Kriszti csodaszép területén, ami otthont ad a Nyim-i Lovas- és Kutyás Terápiás Közhasznú Egyesületnek. Itt van minden, ami egy border collie boldogságához kell: hatalmas terület futkározni, kergetnivaló birkák, no meg sok-sok border collie haver. Ja és majd elfelejtettem: egy border cica. :-)

    Az első alkalom szeptember 2-án volt és hát csupa izgi volt az egész nap. Kezdésnek Árkosi József, a Flydogs Hungary elnöke tartott nekünk egy kis rögtönzött előadást a terelés alapjairól, magyarországi helyzetéről, szabályairól. A "nekünk" alatt nem csak Gergőt, Coopert és engem kell érteni, mert - bár pontosan már nem is emlékszem, de azt hiszem - összesen 9 kutty és lelkes gazdái lepték el Nyimet, hogy elsajátítsanak valamit a birka kergetés fortélyaiból. A teljesség igénye nélkül a résztvevő kutyik: Ánizs, Sziszkó, Cassidy (a vendéglátóink), Tonic, Gin, Artúr, Bordi, Cooper és a terelő veterán Sparrow, aki se nem fekete-fehér, se nem border collie, mert ő egy kelpie. :) Ha netán kimaradt volna valaki, akkor bocsi. Tudom, hogy hülyén hangzik, de tényleg tanulni kell ezt a dolgot. Kutyának is és gazdájának is egyaránt. Nyilván a legtöbb border collie-ban alapból benne van a terelési ösztön, hiszen erre lettek "kitalálva", de egy magamhoz hasonló, juhászkodásban zöldfülű gazdinak már nehezebb dolga van, ha valamit szeretne konyítani a szakszerű birkázáshoz. Na de ne menjünk ennyire előre.

    Itt vannak Siófokon tesómék, így pénteken este velük és Jennivel meg a 3 kutyával együtt mentünk ki frizbizni, mielőtt Cooper találkozott volna Zorkával. Jól sikerült képek következnek erről a tesós kutyázásról:

a szőrgolyó Cooper...

Miss Penny...

és a frizbi gyűjtögető Whisky...

      Hétvégén Siófokra utazott Kata és Zorka kutya, úgyhogy sikerült végre összehozni a találkát. Kata Cooper blogjának olvasója, akivel megbeszéltük korábban, hogy majd, ha legközelebb jönnek Siófokra, összefutunk mindenképp egy személyes találkozóra. Zorka csak 2 vagy 3 hónappal fiatalabb Coopernél és terápiás kutyának tanul. Péntek este 10 körül jöttek át, miután ideértek Siófokra, úgyhogy amíg bent a házban ment az Olimpia megnyitó nézés tesómék részéről, kint Cooper és Zorka összehaverkodtak és hancúroztak. Cooper azért már nem volt olyan virgonc, mert előtte frizbiztünk meg sétáltunk Jenniékkel, de Zorka rendesen nyúzta azért. Csináltam pár képet róluk.

     Tegnap szert tettünk 2 új border collie haverra. Eredetileg úgy terveztem a tegnapi napomat, hogy egyből meló után elviszem Coopert sétálni, mert már 2 napja nem voltam vele az utcán a fájó bokám miatt. Szombaton (vagy pénteken, nem is tudom már) beütöttem a bal bokám belső felét az ágyam szélébe (ne kérdezzétek hogyan, mert fogalmam sincs) és úgy fájt, hogy 2 napig sántítottam. Ha nagyon mozgatom, még most is fáj, de már nem olyan vészes. Szóval a terveimmel ellentétben hirtelen kitaláltam, hogy írok egy sms-t a két utcával arrébb lakó Jenninek, akinek szintén van 2 bordere (egy rövid szőrű meg egy hosszú szőrű), hogy menjünk el egyet sétálni az ebekkel. Még sosem voltunk velük sehol, csak egyszer futottam össze velük a Jókai parkban bicóval. 7 utánra beszéltük meg a találkát és pár perccel 7 után csörgött is a telefon, 10 perc múlva itt van nálunk a kutyákkal. Coopert gyorsan felszereltem, fényképezőgép a nyakba, kakizacsi a zsebbe, jutalomfalat tartó az övre és vártuk őket. Pár perc múlva megállt egy kocsi a kapu előtt, Jenni szállt ki belőle a két kutyával, anyukája hozta el őket. Gyors összeszagolás, aztán el is indultunk. Ő két kutyával, én meg Cooperrel. Hát biztos vagyok benne, hogy Penny és Whisky ketten együtt normálisabban sétál, mint Cooper, aki a hirtelen jött örömtől még nagyobb iramban indult neki a sétának, mint szokott.

     Ezen a hétvégén sikerült elég sokat foglalkozni Cooperrel, többször is kimentem hozzá gyakorolni vele. Pénteken elkezdtük a hátrafele szlalomot meg a kukucs-ot tanulgatjuk. No meg megtanultuk az első frizbis trükkünket is a tegnapi nap folyamán. De csak úgy véletlenül, hirtelen, percek alatt. :-) Aztán utána már tudatosan gyakoroltuk, ha már így alakult.

    Vasárnap egészen új élményben volt részünk Cooperrel. A nap nem indult valami jónak, borzasztóan meleg volt, szenvedtem, mert sejtettem, hogy kb. egész nap bent kell lennem a házban, hogy ne kapjak hőgutát odakint. Néha-néha kimentem pár perce ránézni a kutyira, hogy hogyan is viseli ezt a jó kis nyári időjárást. Egyik ilyen alkalommal, amikor Cooper éppen a garázsban a két kocsi között fekve próbált túlélni, kapva kaptam az alkalmon és levágtam gyorsan a mancsairól megint a szőrt. Délután megbeszéltük Zsuzsival (volt középiskolai osztálytársam, aki szintén Siófokon lakik), hogy este elmegyünk egyet a partra sétálni a kutyával együtt, aztán közben dumálunk egy kicsit. Fél 6 körül csörög a telefonom, Zsuzsi hív, nem volna-e kedvem Cooperrel együtt inkább vitorlázni egyet? Mondom: De, hogyne volna! :-) Soha nem vitorláztunk a kutyival, őszintén szólva kicsit tartottam tőle (ennek ellenére nem gondolkodtam sokat a válaszon), hogy esetleg félni fog vagy nem akar felmenni majd a hajóra meg ilyenek. Gyorsan összepakoltuk a legfontosabb cuccokat, aztán 20 perc múlva mentünk is kocsival felvenni Zsuzsit és irány Balatonföldvár.

     Cooper blogja kisebb szünet után ismét jelentkezik. Mindenkitől elnézést kérek, de ez az esküvő szervezés, aztán utána a nászút és Gergőtől való búcsúzkodás teljesen lefoglalta minden szabad percemet, így kissé elhanyagoltam a bejegyzés írást. Na de most már újult erővel, immár feleségként folytatom az írogatást.

   Szóval. Megvolt az esküvő, úgyhogy Cooper kutya most már tényleg nem zabigyerek többé. Gergő ugyan az esküvő után 2,5 héttel elutazott 2 hónapra Kínába, de, ha visszajön, újra teljes lesz a falka. Legutóbbi írásunk óta nem sok érdekes történt, ugyanis szegény kutyulit kicsit elhanyagoltuk az esküvőszervezés-esküvő-nászút időszakban, de most már visszatértünk a régi kerékvágásba.

        Kicsit megkéstem az ígért videó felrakásával, de most bepótolom. Igaz, hogy már szerintem több mint 1 hónapja :-) elkészült a videó, de sebaj, most megosztom veletek.

Tehát következzék a videó Cooperről, amin bemutatja néhány trükkjét.

       Kutya szülinap vagy sem, Cooper sem maradt ki az ilyenkor emberi körökben szokásos ajándékosztásból és a szülinapi tortából. Mindkettőből kijutott neki egy-egy darab születésnapjára. Meg kapott pluszba még 2, azaz kettő darab büszke gazdit, akik - akárcsak egy fiatal pár, akik elsőszülött gyermekük egy éves szülinapját ünneplik - a nagy ünneplés közepette is készítettek róla pár igazi szülinapozós fotót, mert hát ugye a világon ő a legeslegszebb, a legokosabb és persze a legfotogénebb. Természetesen ez a két jófej gazdi mi vagyunk Gergővel. :-)

       Nem is tudom hogy kezdjek neki ennek a bejegyzésnek, belegondolni is furcsa, hogy már el is telt az a bizonyos első közösen eltöltött év. Hát igen. Cooper 1 éves lett...

      Szinte tisztán emlékszem arra a napra, amikor izgatottan hívtam fel Cooper tenyésztőjét, hogy megvannak-e már a kicsik. Kaptam is gyorsan a választ: " 5 kölyök már megvan." Mire munka után a lovardába értünk, hogy megnézzük a kis jövevényeket, a szülés már befejeződött és Smiley, az anyuka már 7 apró fekete-fehér kölykét szoptatta fáradtan. Éppen ugyanilyen szép napos tavaszi idő volt mint ma is. Ez volt pontosan 1 éve...

      Kis késéssel ugyan, de tegnap végre megérkezett az a bizonyos interaktív okosító kutyajáték. Alig vártam már, hogy kipróbálhassuk, kíváncsi voltam mennyire foghat ki egy ilyen játék egy szuperintelligens eben. Cooper agyi kapacitását figyelembe véve nem bíztam a véletlenre a játéktípus kiválasztását, egyből egy haladó fajtát rendeltem neki, remélve, hogy legalább azért eltart neki minimum 4-5 alkalomig, amíg rájön a lényegére. No de nem így lett! :-p

      Na de ne szaladjunk ennyire előre! Íme a játék, hogy el tudjátok képzelni, hogyan is működik. Ennek az interaktív kutyajátéknak az a lényege, hogy egy összetett feladatsort végrehajtva tud a kutya hozzájutni a játékban elrejtett jutalomfalatokhoz és ezt csak úgy teheti meg, ha közben gondolkodik. A játék oldalán fiókok vannak, amiben a jutalomfalatokat rejthetjük el és amiket a fogantyúk segítségével tud kihúzni a kutya. Azonban ezeket csak úgy tudja kinyitni, ha előtte leveszi az adott fiók felett található csontocskákat, amik zárként működve nem engedik kinyitni a fiókokat.

      Gondolom mindenki tapasztalta vagy legalább az ablakon kinézve már látta, esetleg mondta neki a szomszéd vagy egy barát, netán az újságban olvasta :-), hogy odakint bizony már egy hete szép fehér minden. De nem ám azért, mert felborult egy porcukorszállító kamionflotta az autópályán, hanem bizony azért, kedves gyerekek, mert leesett az első rendes mennyiségű hó. :D Úgyhogy, ha eddig valaki még nem tette volna meg, fogja szépen a szánkóját, vegye fel a sapkát, sálat, kesztyűt, nagykabátot, jéger alsót és irány kifele a hóra! Ezt csak amolyan ajánlás jelleggel mondom, mert jó móka. :-)

     Követve a fenti utasításomat (akarom mondani ajánlásomat), hogy azért mégiscsak jó példát szolgáltassak a szánkózós társadalomnak, ha már egyszer utasítgatok itten mindenkit, én is nekiindultam a nagy fehérségnek rögtön az első alkalommal, amint leesett ez a bizonyos hó. Hű társaim, Cooper (mert hát miért írnék olyan bejegyzést ugyebár, aminek ő ne lenne szereplője) és Gergő is elkísért első szánkós-kutyás, vagy inkább kutyás-szánkós utamra.

 Felvázolnék egy szituációt.

Tegyük fel, hogy van egy négy lábon közlekedő, néha még nálad is sokkal sokkal okosabban nézni tudó, minden földi élőlénynél ezerszer szebb "ugatógéped". Ez a csupaszív, szeretni való kis eb imád minden, minél inkább nagyobb és fülsüketítőbb hangot kiadó játékkal szórakozni. Ami ugye igazából teljesen normális dolog is, ha egy közel 10 hónapos kutyáról van szó. Mondjuk ez az említett kis szörnyeteg valamilyen módon genetikailag is kódolt a különböző tárgyak elkapására (főleg röptében), majd a bezsákmányolt "bármi" gazdi felé irányuló cipelésére. Helyesbítenék: a gazdi felé irányuló cipelés imitálására.

Utólagosan is Kellemes Karácsonyt kívánunk Cooperrel mindenkinek!

      Hamar eltelt ez a három napos ünnep, Cooper első karácsonya. Megvolt minden, ami ilyenkor kell: hatalmas kajálások, sok-sok ajándék, karácsonyfa, de idén kiegészültünk egy új családtaggal, aki szintén velünk ünnepelhetett. Az idei karácsony még nyomokban sem tartalmazott havat, de azért volt szerencsénk még előtte átélni az első hóesést Cooper kutyával. Kis hószállingózás volt ez az első, pár hópihe látszott csak Cooper hátán, de sikerült megörökíteni a pillanatot.